közpénzen finanszírozott egyedi szoftver fejlesztések hatásai v0.2
- akos.maroy írta, 2008. november. 30, napló témában
- 16 Comments »
“Miért nem érhetőek el szabadon a köztulajdon részét képező, teljes mértékben közpénzen fejlesztetett szoftverek?”
Röviden a fenti kérdés az indíttatása eme vizsgálat megírásának, ami arra keres választ, hogy: valóban – miért nem? A közbeszerzett egyedi IT fejlesztésekben résztvevő szereplők miért nem viselkednek úgy, hogy a köztulajdon valóban a köz tulajdona, a közösség számára hozzáférhető jószág legyen.
Más közbeszerzéseknél ez a kérdés fel sem merül. Pl. egy teljes egészében közpénzből finanszírozott közúton természetes, hogy a közösség tagjai szabadon járhatnak. Akkor miért nem használhatom ugyanígy a közösség pénzéből fejlesztetett IT megoldásokat szabadon? Miért nem tölthetem le ezeket a szoftvereket, telepíthetem magamnak és használhatom őket? Miért nem indíthatok egy vállalkozást úgy, hogy ezeket a szoftvereket testreszabva, továbbfejlesztve, szolgáltatásként árulom ügyfeleimnek, míg a közutat használhatom, pl. teherautómmal üzleti célra?
A digitális kor számos előnnyel jár mindannyiunk számára, amelyeknek az egyik fő oka az, hogy a digitális javakról tökéletes másolat készíthető elenyészően alacsony költségekkel. Míg a fenti példában valóban, a közutat méterről méterre kell megépíteni hogy használhassuk azt, ám szoftvereknél a forráskód, vagy maga a szoftver könnyen sokszorosítható, hozzáférhető bárki számára. Ez teszi lehetővé, hogy egy megoldást emberek százai, ezrei, milliói használjanak, gyakorlatilag többletköltség felmerülése nélkül. Míg a pék által sütött kenyeret csak egy ember eheti meg, addig az egyszer megírt szoftvert bármennyien használhatják. Ez a hatás teszi a kifejezetten bonyolult IT megoldásokat is elérhetővé a mindennapi ember számára.
De a Kánaán helyett azt látjuk, hogy óriási közpénzek költődnek egyedi szoftver fejlesztésekre, ám ezeket mégsem lehet sem használni, sem letölteni. Különösen bosszantó ez, már csak azért is, mert a mi adónkból történik mindez.
Ezen okból elkezdtem vizsgálódni, hogy különböző közbeszerzési modellek milyen hatással lennének a társadalomra es azok szereplőire, ill. a beszerzési folyamatban közvetlenül résztvevőkre. A dokumentum jelenlegi, 0.2-es változata letölthető az alábbi formátumokban:
További idézetek a dokumentumból:
Rövid áttekintés & konklúzió
Az egyes modellek hatása a vizsgált szereplőkre, áttekintő jelleggel:
|
társadalom |
állampolgár |
megrendelő |
IT szektor |
beszállító |
|
| teljesen zárt |
nem kedvez |
nem kedvez |
kedvez |
nem kedvez |
kedvez, monopol helyzetbe kerül |
| zárt |
nem kedvez |
nem kedvez |
kedvez |
nem kedvez |
kedvez, monopol helyzetbe kerül |
| nyílt szabványú |
kedvez, az adatok hozzáférhetőek |
kedvez, az adatok hozzáférhetőek |
nem kedvez, az adatok hozzáférhetőek |
kedvez, integrálható szolgáltatások |
nem kedvez, verseny helyzetbe kényszerít |
| nyílt forrású |
kedvez, az adatok és az eszközök is hozzáférhetőek |
kedvez, az adatok és az eszközök is hozzáférhetőek |
nem kedvez, együttműködésre kényszerít |
kedvez, az adatok és az eszközök is hozzáférhetőek |
nem kedvez, verseny helyzetbe kényszerít |
A táblázatból látható, hogy a nyílt szabványú ill. nyílt forrású modellek a társadalom egészének, azon belül is az állampolgároknak ill. az IT szektor szereplőinek kedvez inkább, míg a zárt modellek a megrendelő és a beszállító között alakít ki egy érdek-egyezséget.
Eme vizsgálat konklúziója az, hogy társadalmilag a nyílt közbeszerzési modellek a jelenleg használt zárt modelleknél nagyobb közhaszonnal bírnak, növelik a közjó értékét, valamint növelik a gazdasági versenyt mind belföldön, mind serkentik a magyar IT szektor nemzetközi versenyképességét.
Példák a jelenlegi helyzetből
A teljesség igénye nélkül, a Magyarországon jelenleg létező IT állami beszerzési helyzet egy-két érdekessége kerül terítékre, amelyek olyan problémákra mutatnak rá, melyeket alább vizsgálunk.
Az önmaga célját kioltó KSZF lista
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által nyilvántartott eszköz- és szolgáltatás lista, a KSZF lista az, amiből egy állami finanszírozású intézménynek terméket vagy szolgáltatást kell választania, ha valamit vásárolni szeretne. A lista eredeti célja, hogy ne lehessen kedvezményezni egy-egy beszállítónak magas árú beszerzéssel, hisz nem lehet minden beszerzést utólag ellenőrizni, hogy az reális áron történt-e. Nem lehet minden beszerzésre 3 hivatalos árajánlatot sem bekérni, ill. ez azért sem jó módszer, hisz könnyű két, a kiválasztani kívántnál rosszabb ajánlatot a kívánatos mellé tenni.
Ám a KSZF listát megvizsgálva kiderül, hogy az ott szereplő árak nagyjából átlagban a piaci ár felett vannak 30%-kal. (Egy ilyen összehasonlítást könnyű megtenni, a KSZF lista és a piaci árak is nyilvánosak.) Ez ugye azt jelenti, “4-et fizet, 3-mat kap!” – avagy 3 eszköz vásárlása kb. 4 eszköz árába kerül. Ha azt feltételezzük, hogy a túlárazás haszna egyenlően oszlik meg a beszállító és a megrendelő között, akkor nagyjából azt lehet mondani, hogy minden 6db eszköz vásárlása esetén 1-1, a megrendelőhöz és a beszállítóhoz jutó további eszköz ára fizetődött ki közpénzből. Vagyis a megrendelőhöz kerülhet 1db eszköz “csak úgy” (nyom nélkül, nem kerül a leltárba), míg a beszállító kb. 15%, a piaci haszon feletti hasznot tudhat magáénak. Például egy 12 fős állami szervnél egy teljes laptop park beszerzése után a döntéshozókhoz 2db laptop kerül “szabad felhasználásra”, teszem azt, hazavinni (azután, hogy magának nyilván hivatalosan vásárolt laptop-ot, tehát ezt nem ő fogja használni). Más eszközök, pl. traktorok esetén valószínű inkább annak az ára, vagy más termék lehet számukra érdekes.
Mivel a KSZF listába nem könnyű beszállítóként bekerülni, ezért a túlárazás a preferált beszállítók által könnyen fenntartható.
Ez a helyzet egy jó példája a kedvezményezett beszállító és a preferált beszállítói státuszt fenntartó költségvetési szervek közötti érdek-közösségének, szimbiózisának, ami nekünk, adófizetőknek átlag 30% többletkiadásba kerül.
Saját tulajdonként kezelt, közpénzből finanszírozott javak
Sok közpénzből finanszírozott szervezet halmoz fel hasznos javakat – eme vizsgálat szempontjából az adatok és azok kezelésére használt szoftverek érdekesek. Sok esetben az a tapasztalat, hogy eme javakat a szervezetek saját tulajdonként kezelik, annak ellenére, hogy ezek valójában köztulajdont képeznek.
Ebből a szemléletből az következik, hogy a kérdéses adatokat vagy szoftvereket nem lehet szabadon elérni, letölteni, feldolgozni, használni, hanem ezt el kell kérni a hivataltól, valahogy meg kell “győzni”, hogy adja ezeket oda. Ez lehet egyszerűen úgy, hogy ára van az információnak. Vagy valamilyen módon kooperációra kell lépni a szervezettel. És még ilyenkor is, korlátokat szabhat az adatok vagy szoftverek felhasználásának.
Látható, hogy ez a szemlélet oda vezet, hogy az egyébként köztulajdont képező javakat ezek a szervek tárgyalási alapként használják, ahogy saját tulajdonként tekintenek rá. Holott ezek az adatok hasznosak a társadalom különböző rétegei számára, messze túlmutatva azon az egy intézményen, amely felhalmozta azokat. A hozzáférés megtagadása sokszor vezet hasznos projektek meghiúsulásához, ill. ugyanazon adatok többszöri megszerzéséhez, feldolgozásához, feleslegesen.
Eleve, a köztulajdont képező, teljes mértékben közpénzen begyűjtött és feldolgozott adatokhoz az azt finanszírozó közösség minden tagjának hozzá kell férnie.
Egy kötelezően nyílt szabványú beszerzési modell esetén, ahol az adatokhoz nyílt szabványok mentén hozzáférést kell biztosítani, a fenti probléma nem léphet fel.
Beszállítóhoz való láncolás (un. “vendor lock-in”)
Az állami, egyedi fejlesztések általános jellemzője, hogy a megrendelő, habár kifizeti a fejlesztés teljes erőforrásigényét, tipikusan nem kapja meg a fejlesztés eredményének tekinthető forráskódot. Ezt a beszállító általában visszatartja, különböző okokra hivatkozva. Pl. hogy olyan komponenseket tartalmaz a megoldás, amit korábban, saját koltségére fejlesztett ki, és ami most emiatt olcsóbbá teszi a fejlesztést. (Sokszor ez az olcsóbbság a többi pályázattal összevetve nem szokott kiemelkedő lenni.) Itt általában azt hagyják figyelmen kívül, hogy eme jelölt komponenseket az előző megrendelés folyamán fejlesztették ki, amit szintén a megrendelő finanszírozott teljes egészében, és aminek a forrását szintén nem adták át a megrendelőnek. Sok esetben a beszállító még csak indokot sem ad, a megrendelő pedig nem annyira felkészült IT beszállító-management területén (hisz ezért is rendel meg IT szolgáltatást), hogy ezt a gyakorlatot kifogásolja.
Ezzel szemben a piaci gyakorlat az, hogy a megoldás forrásának joga azt illeti, aki valóban megfinanszírozta annak kifejlesztését. Egy klasszikus beszállítói viszonyban tehát a fejlesztés eredményének minden jellegű joga a megrendelőt illeti, beleértve a forráskódhoz kötődő minden jellegű jogot. Különösen szoktak vigyázni arra, hogy ha ennek a követelménynek bármely komponens nem felel meg – ilyenkor tipikusan egy másik, alkalmas komponensre cseréltetik azt, vagy kifejlesztetnek egyet, ami így a megrendelő tulajdonába kerül.
Erre az esetre egy nagyon látványos példa a HVG 2008. november 26-ai számában, “Jó formában” címmel megjelent cikk, melyben az Idom 2000 Kft. által a BM Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) folyamatosan, 2001 óta beszállított megoldást részletezik. A megoldásnak nem hogy a forráskódja nem kerül átadásra a megrendelő felé, de bizonyos komponenseinek szerzői joga az beszállítónál van, ezért már csak szerzői jogilag sem lehetséges, hogy bárki más fejlessze tovább a megoldást. Így a beszállító az elmúlt pár évben több mint 10 milliárd Ft-ot számlázott, a cikkben egy újabb 4.56 milliárd Forintos megbízást említenek, jelenleg csak üzemeltetésre számláz havi 95 millió Forintot. Mindezt hirdetmény nélküli közbeszerzési folyamatban, ahol ez a beszállító az egyetlen meghívott. (Az itt szereplő összegek erősen piaci ár felettiek.)
A fenti beszállítói szokásrendszer, az állami megrendelők felkészületlensége, ill. az említett konkrét példa jól mutatja, milyen hatása van annak, ha egy ebben a vizsgálatban zártnak nevezett beszerzési modellben a beszállítónál marad az egyedi fejlesztés részének vagy egészének forráskódja, esetleg szerzői joga. Innentől a beszállító leváltása meglehetősen költséges, ezért az igencsak a piaci ár felett számlázhat.
Egy kötelezően nyílt forráskódú beszerzési modell esetén egy ilyen helyzet eleve kizárt.
A dokumentum jelenlegi, 0.2-es teljes változata letölthető az alábbi formátumokban:
16 Responses to “közpénzen finanszírozott egyedi szoftver fejlesztések hatásai v0.2”
Szólj hozzá
Hozzászóláshoz be kell jelentkezz
december 1st, 2008 at 4:50 du.
Gratulálok, klassz, átgondolt elemzés lett.
december 2nd, 2008 at 3:32 de.
koszonom!
december 8th, 2008 at 8:16 de.
Ez indulásnak jó, lássunk példákat is. Mindjárt kezdhetnénk az IIR-rel (FVM, pontosabban az MVH projektje, már az ÁSZ is elmarasztalta a vendor lock-int), illetve a szerződéskötés alatt lévő 1,3 Mrd Ft-os KGR-rel (új ERP rendszer az Államkincstárban, egyedi fejlesztéssel..). Ja, mindkettőt a HP Magyarország zenésítette meg…
december 8th, 2008 at 9:02 de.
igen, jo lenne sok peldat osszegyujteni, es megprobalni szamszerusiteni, hogy a tobbletkoltsegek mennyibe kerulnek az adofizeto polgarnak…
március 16th, 2009 at 12:20 du.
A listához tegyük hozzá az ÁFSZ-FSZH szinte minden jelentősebb szoftver-fejlesztését, kiemelve a Bull-Zalaszám által az utóbbi 3 évben elkövetett IR/FIR nevű szörnyeteget, amely nemcsak a vendor lock-in egyik legarcátlanabb példája (saját gagyi keretrendszerükön kívül kizárólag OSS-t használva készült, ennek ellenére nemhogy forráskód, de ezidáig tisztességes, használható dokumentáció sem került átadásra), ráadásul az élesben év eleje óta működő rendszer sikerét is jól mutatja, hogy éppen kormánybiztos vizsgálja a megvalósítás hiányosságait. Vagy pl. a Siemens által fővállalkozott PHARE-pénzből finanszírozott, 2005-ös (utólagosan megvalósított, ugyanis az EU-csatlakozással megszűnt a PHARE-program), a projektcélokat legfeljebb 30%-ban teljesítő, de a kifizetést 70% felett elnyelő beruházást.
Ja, mindkettőt ugyanaz az informatikai vezetői garnitúra menedzselte…
március 16th, 2009 at 12:35 du.
Ákos, gondolom az állami megrendelésre, adófizetői pénzből készült szoftver- és adatvagyon közfelhasználásának gondolata inkább csak amolyan hangulatfestő prelúdium…? Szó szerinti és teljeskörű megvalósításának a józan ész (biztonsági és adatvédelmi kockázatok) megfontolásai mellett jogi akadályai is vannak.
Szerintem érdemes lenne valami mással helyettesíteni vagy pontosítani ezt az eszmefuttatást, mert így az elején kicsit lehúzza az egyébként többnyire helyes megállapításokat.
március 16th, 2009 at 2:10 du.
Még három észrevétel:
1. Megrendelőt monolitikus szereplőként kezelve a szokásos durva általánosítás hibájába eshetünk. Ezeket a rendszereket gyakran a Megrendelő használja, üzemelteti és esetleg valamilyen szinten szupportálja is. A hibásan, dilettáns módon megvalósított, aluldokumentált,…stb. rendszer által közvetlenül sújtott emberek, azok az alkalmazottak (is), akik a fenti tevékenységeket végzik és viselik a döntéshozó(k) (és/vagy számukra több tízezer forintos mérnöki órabérért tanácsadók) szakértelmének hiányát.
2. Akik összetévesztenék a nyílt forrású beszerzési modellt a nyílt forráskódú eszközöket, komponenseket és nyílt szabványokat alkalmazó (nyílt szabványú beszerzési modell?) megvalósításokkal, azoknak felhívnám a figyelmét, hogy az utóbbi eset messze nem garancia a vendor lock-in elkerülésére!
3. Én az ideális megoldást valahol a nyílt szabványú és a nyílt forrású beszerzési modell között látom. Ebben a forráskód és a fizikai rendszer-dokumentáció (és persze az adatvagyon) csak a megrendelő részére hozzáférhető, de más információk (a tenderkiírástól, a nyertes pályázaton keresztül az elemzési, logikai rendszerterveken át, a felhasználói dokumentációig, a mindenkori rendelkezésre-állási adatokkal a helpdeszkkel együtt a hibakövetésig és a kinyert BI-információkig,… stb.) olvasásra elérhetővé válnának.
március 16th, 2009 at 3:26 du.
Nem hangulatfestes
Nem ertem az aggalyaidat – reszletezd!
március 18th, 2009 at 7:32 de.
Több síkon lehet érvelni a fenti radikalizmus ellen.
- filozófiai oldalról: ma hazánkban lényegesen kevesebb az adófizető, mint az adót nem fizető; így igazságtalan lenne, ha mindenki ugyanolyan mértékben férne hozzá ezen javakhoz
- jogi oldalról: szerintem elegendő a (már említett) személyes adatok védelméről, valamint a közszolgák fegyelmi, kártérítési és büntetőjogi felelősségéről rendelkező jogszabályokat említeni
- gazdasági oldalról: vajon mennyivel dobná meg az egyedi fejlesztések költségét, ha a megvalósítónak eleve “vegye-vigye” liszensszel kellene számolnia
- … stb.
Meglepne, ha ezek nem ötlöttek volna fel Benned. Szerintem ahhoz, hogy törekvéseitekkel ne a fantazmagória kies tájaira tévedjetek, hogy bárki is komolyan vegye ezt a közösséget, szerintem elérhető célokat kell kitűzni.
Egyébként nem alaptalanul vetődhet fel:
“- Ja, az a hacker-érdekeket szolgáló csoport…?”
március 18th, 2009 at 7:44 de.
Baku,
igen, felotlottek bennem, am ugy gondolom, hogy ezek vagy tipikusan ‘rossz’ ervek, vagy egyenesen komolytalanok. vegyuk szemre:
- eloszor, azt mondod, hogy aki nem fizet adot, az ne ferjen hozza a kozjavakhoz? jol ertem? ha igen, akkor ezt erosen komolytalannak tartom, hisz kb. azt mondod, hogy nyugidjas ne jarjon a kozjoszagot kepezo jardan.
- masodszor: lehet, hogy szerinted elegendo – szerintem nem
- harmadszor: igen, ez egy erv, ami neha felmerul. a kerdesem: mitol teszi dragabba a fejlesztest az, hogy ha a megredenlo, aki egyebkent is teljes mertekben birtokolja a munka eredmenyet, azt vegulis szabadon kozzeteszi?
ill. nem ertem a vegso kerdesedet, ami azt sugalja, hogy itt valamilyen csoportnak kedvezne egy ilyen felvetes, az altalanos kozjo rovasara. kerdesem: hol serul a kozjo erdeke?
március 18th, 2009 at 12:39 du.
OK. Vehetjük szájbarágósra…
- azt mondom, hogy aki nem száll be a költségekbe (nem fizet adót), az ne részesüljön azokból az erőforrásokból, amik az alkotmányban rögzített jogai gyakorlásához nem szükségesek; egy informatikai rendszer fizikai megvalósítása szerintem tipikusan ilyen
(szemben pl. a közúthálózattal, ami azért is sánta példa, mert míg a közút esetén a hozzáférés korlátozása, addig az IT-rendszer esetén pl. a forráskód nyilvánosságra hozatala igényel többletköltséget, ha nem is számottevőt…)
- lehet-e az Általad igényelt feltételek teljesítése mellett (és persze ésszerű költségekkel) biztonságos rendszert működtetni? (nem elméletben, természetesen, hanem a kiábrándító valóságban)
- szerintem elég nagy a távolság aközött, hogy a megrendelő saját felhasználásra vagy közzétételre vásárol szellemi termékeket és ez rendszerint megnyilvánul a termék árában is
Szerintem nem tévedek nagyot, ha úgy vélem, hogy a fizikai megvalósítás közzététele elsősorban a rosszindulatú hozzáférőknek kedvez, amely viszont a közjó érdekének sérülésével járhat. (Murphy szerint ekkor csak idő kérdése, hogy így is járjon…)
Egyébként hangsúlyozom, hogy nézeteltérés köztünk csupán a nyilvánosság csipetnyi mértékében lelhető.
(Őszintén szólva elég lusta vagyok az ilyen szájbarágós, néhány értetlenkedő kérdéssel beviszlek az erdőbe jellegű vitákhoz. Jó lenne ezt konstruktívan folytatni! Mondjuk viríts egy megvalósíthatósági tanulmányt a fenti nyílt forrású ultraradikális modellt illetően. Tudod, ördög a részletekben…
március 18th, 2009 at 12:51 du.
- elso pont: itt nagyon nem ertunk egyet. (oszinten, meg vagyok dobbenve az allaspontodon, a szocialis erzekenyseg ellentetenek latom)
- masodik: ha biztonsag alatt ’security-t’ ertesz, a valasz egyertelmuen igen. ez az un. “security vs. obscurity” vita, pl. lasd: http://en.wikipedia.org/wiki/Security_through_obscurity#Viewpoints
roviden: biztonsag abbol ered, ha pontosan tudja minden fel, hogy mennyire nehez feltorni egy rendszert. azt kell biztositani, hogy eleg nehez (koltseges) legyen ahoz, hogy ne erje meg.
- harmadik: ez a gondolkodas, habar nem ismeretlen, de hibas. egy egyedi fejlesztes minden joga a megrendeloje, es azt tesz vele, amit csak szeretne. azert van ez igy, mert egyedi fejlesztesrol van szo, es kifizette annak _teljes_ koltseget.
- ’szerintem nem tevedek nagyot’: lasd a security vs. obscurity vitat, altalaban veve nincs igazad.
- nem latom erdobe vivosnek a vitat, es nem latom ‘nem-kostruktivnak sem’. altalanossagokrol nem nagyon lehet vitazni, konkretumokrol viszont egyertelmuen lehet.
a tanulmanyt illetoleg: hat ott a tanulmanyom
mi hianyzik neked belole megvalosithatosag alatt?
es leginkabb: miert nekem kellene bizonygatni? latszik, hogy a jelenleg hasznalt modell miert rossz a tarsadalom szepontjabol, erre mar ramutattam. mutasd meg te, hogy szerinted miert jo megis
március 19th, 2009 at 9:41 de.
- Mi köze az állami megrendelésű, egyedi szoftvermegoldások teljeskörű közzétételének a szociális érzékenységhez? Életszerűbb lenne, ha a fizetős autópályák vagy még inkább a fizetős WC-k miatt háborodnál fel. (Szerintem – legalábbis a szociális igényekből kiindulva – jó eséllyel előbb lesz ingyenes internet-elérés, mint pl. nyílt beszerzési modellen alapuló kormányzati portál…)
- A Kerckhoff tézis vagy ennek Shannon általi kiterjesztése csupán szép frázisok a mai magyar valóságban. (De akár támadhatók pusztán elméleti síkon is: mi a biztosíték, hogy egy napon nem kalapál össze valaki a fészerben egy kvantum-masinát, áttörve minden létező bonyolultsági korlátot, ami a jelen gyakorlat kriptográfiai megoldásait illeti… vagy még inkább: az elliptikus görbék módszerén alapuló faktorizálás egy zseniális kiegészítésével a publikus kulcsok feltörése aszimptotikusan polinomiálissá válik – van ez ellen szóló elméleti eredmény…?) Az államigazgatásban üzembe állított rendszerek annyira bug-osak, hogy a “never trust closed source” csak addig magasztos, amíg nem Te felelsz a dolgokért.
Külön szociológiai tanulmányt érdemelne, hogy nálunk miért nem működik a Linus-Raymond törvény (http://en.wikipedia.org/wiki/Linus%27s_law#Linus.27s_Law_according_to_Eric_S._Raymond)… meg sok hasonló racionális dolog, de ezzel már kezdek off-á válni.
- Én még nem láttam olyan szerződést (a vonatkozó kontextusban), amely magában foglalta volna azt a szabadsági fokot, melyről ábrándozol. Ha tudsz ilyenről, akkor ezt érdemes megosztanod, mert esetleg releváns következtetések vonhatók le a költségnövekedésről.
Ez az egész diskurzus mutatja a 0.2 verziójú tanulmányod hiányosságait: madártávlatú közelítésed a problémakörre, nyitva hagy olyan kérdéseket, amelyekre ugyan vannak válaszaid, de ezek hogy győzhetnének meg bárkit is, ha még utalásokat, hivatkozásokat sem teszel rájuk? Egy megvalósíthatóságra vonatkozó kiegészítés foglalkozhatna a gyakorlati nehézségekkel és a leküzdésükre adható megoldásokkal.
Végül: Nem vagyok 100%-os vitapartnered és nem is hagyom, hogy bevigyél az erdőbe. Nem gondolom, hogy a jelenleg használt modell jó. Sőt tiltakozom, hogy ilyesmivel gyanúsítasz! Csupán egy mérsékeltebb, megvalósíthatóbb modell mellett érvelek. Egy olyan modell mellett, amely egyszerre megtartja a titkolózás biztonságnövelő stratégiáját és (többek között) lehetővé teszi a közpénzből finanszírozott IT-projektek széleskörű ellenőrizhetőségét is.
Ha körülnézünk a Világban, hol látni a vitatott modell alapján működő példát? Mi szól a mérsékeltebb modell ellenében az ultra-radikális modellt erősítve? Szerintem mégis Neked kell igazolnod, hogy több, mint kétszáz államigazgatás (köztük néhány igen liberális) miért csinálja rosszul, miért kell informatikájukat hiper-nyitottá tenniük.
(Még akkor is, ha ez afféle “több milliárd légy nem tévedhet” jellegű érvelés…:-))
március 19th, 2009 at 10:15 de.
Mielőtt sajnálatos módon odajutna a dialógus, hogy eredmény nélkül eldumcsizunk egymás mellett a következő javaslatokat teszem:
1. Noha egy igen távoli végcélt illetően nem értünk egyet, de az odavezető részcélok tekintetében nagyon is, ezért szívesen részt vennék egy olyan akcióterv kidolgozásában, melynek eredményeképpen, legalábbis az általam szorgalmazott mérsékelten (vagy ha jobban tetszik korlátozottan) nyílt forrású modell általánosan kötelezővé válna a magyar államigazgatásban.
2. Küszöbön áll (sőt részben már folyik) az Országos Mentőszolgálat operatív irányításainak informatizálása. (Ez egy több, mint 4 milliárdos EU-finanszírozású projekt, amelynek tenderkiírása első körben, tavaly nyáron – Siemens iránti részrehajlás gyanúja miatt – visszavonásra került.) Mi lehetne megfelelőbb terepe a radikálisan nyílt forrású beszerzési modell megvalósíthatósági vizsgálatának? Aggályaim ellenére ebben is szívesen részt vállalnék.
Feltéve persze, hogy ez a webhely nem csupán egy anarchista tag a világháló mindent elbíró homlokzatán…
március 23rd, 2009 at 4:40 du.
Hibajegyzék a kettővel ezelőttiekhez
(az utókornak
- Kerckhoff helyesen Kerckhoffs
- polinomiális helyett eredetileg pszeudopolinomiális lett volna, de ez a kicsi, de jelentős elméleti különbség némi magyarázatot igényelne…
- Linus-Raymond törvény (elcseszett linkbeszúrogatás helyett): “Ha elég nagy számú béta-tesztelővel és társprogramozóval dolgozunk együtt, akkor majdnem minden problémára gyorsan fény derül és a megoldás is nyilvánvaló lesz valaki számára.”
- A “…miért csinálja rosszul, miért kell informatikájukat hiper-nyitottá tenniük”
helyett (mert Ákos valóban jól megindokolja, hogy miért szükséges) inkább: miért nemcsak indokolt, hanem lehetséges is megtenni!!!
március 24th, 2009 at 5:29 de.
Baku,
Koszonom a felajanlast – szerintem kommunikaljunk direktben. Irj nekem egy levelet az akos@maroy.hu cimre..
Akos